Bajnok a Miami
2006.07.31. 22:12
A Miami Heat nyerte az idei NBA-t, miután a nagydöntő hatodik mérkőzésén idegenben legyőzte a Dallas Mavericks együttesét. A floridaiak történetük első bajnoki címét szerezték.
A Miami Heat nyerte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot (NBA), miután a nagydöntő hatodik mérkőzésén idegenben legyőzte a Dallas Mavericks együttesét. A floridaiak történetük első bajnoki címét szerezték, s a Dallashoz hasonlóan először szerepeltek fináléban.
A négy sikerig tartó párharcot 4-2-re nyerte a Miami. A sorsdöntő, dallasi mérkőzésig az idei döntőben mindig a hazai csapat győzött, a texasiak azonban ezúttal csak a második negyedre tudtak úgy ráfordulni, hogy ők voltak előnyben. Az utolsó felvonásban még egyszer egyenlített a Mavericks (79-79), ezután viszont már behozhatatlanul elhúztak a vendégek, s végül 95-92-re nyertek.
A sorozat legjobbja a floridai Dwayne Wade volt, aki mérkőzésenként átlagban 34,6 pontot dobott. Az utolsó találkozón 36-ig jutott. A másik oldalon a német Dirk Nowitzki játszott a legeredményesebben a hatodik összecsapáson, 29 pontot dobott, s emellett 15 lepattanót szerzett.
NBA-DÖNTŐ, HATODIK MÉRKŐZÉS:
Dallas Mavericks–Miami Heat 92-95 (30-23, 18-26, 20-22, 24-24) |
A végeredmény: 4:2 a Miami javára |
Helyszín: American Airlines Center, Dallas |
Nézőszám: 20 522 |
Dallas |
Miami |
D. Nowitzki 29 |
D. Wade 36 |
J. Terry 16 |
U. Haslem 17 |
J. Howard 14 |
A. Walker 14 |
J. Stackhouse 12 |
S. O'Neal 9 |
M. Daniels 12 |
A. Mourning 8 |
D. Harris 6 |
J. Posey 6 |
D. Diop 2 |
J. Williams 3 |
E. Dampier 1 |
G. Payton 2 |
Oldal tetejére
|